A Csillagok háborúja saga idén bemutatásra kerülő epizódjában, Az utolsó Jedik-ben kaptak szerepet a kis kristálybundás rókák.
A trailerben már láthatjátok is, illetve készült egy werfilm a róka megalkotásáról.
A legenda szerint azért váltak ilyenné, mert az élőhelyük, a Crait bolygó kristályos felszínét ették, ezáltal magukba építették a jégszerű tulajdonságokat. Neal Scanlan, a Star Wars lények tervezője elmesélte, az első tesztek során egy kis kosztümöt készítettek egy kutyának, amire átlátszó szívószálakat erősítettek, hogy lássák élőben a „kristályok” mozgását. A filmbe persze nem ez a verzió került be, hanem egy minden részletében megépített modell, amit mozgatni is lehetett.
„A földbe vájt járataikban élnek, a felszín alá ásott alagutakban, szóval lesz olyan idő, mikor a hőseink számára irányfényt tudnak mutatni a sötétben,” mondta a különleges lényekről Scanlan.
Hihetetlen aprólékos mechanikai munkálatok után, összerakták a testét, amely bábtechnikával mozgatható, a róka arca pedig megszólalásig élethű mimikákat kapott a robottechnika segítségével. A különleges lompos bundája szálanként került fel gazdája testére, amelyet 25 ezer kristályszál borít. Végezetül az egész kristályrókát leszkennelték, hogy a CGI segítségével életre kelthessék a vásznon őket.
Itt láthatjátok a werkfilmet a róka születéséről:
Továbbá említsük meg az új epizódban debütáló újabb cuki lényeket, a Porgokat. A Star Wars utolsó előzetesében látható pöttöm kis lény szinte azonnal belopta magát a nézők szívébe és lássuk be, nem ok nélkül, iszonyatosan zabálnivalóak, pedig alig láttunk belőle valamit.
Ezek a kis madárszerű lények a Porgok és többnyire ők biztosítják Luke Skywalker számára a társaságot az Ahch-To szigetén. Ezen az elhagyatott bolygón szinte érintetlen a környezet és nem lesz annyira díszes és változatos, mint azt eddig megszokhattuk. Azonban itt javában zajlik az evolúció és a Caretakerek lesznek a Porgok tovább fejlett verziói. Az Ezeréves sólyom fedélzeten látható Porg sem véletlenül került oda, Chewie újabb haverját tisztelhetjük benne.
Itt pedig a a film előzetse:
[fblike]