Elfogtunk egy újabb rókasztorit! Dodek Veronika küldte el nekünk az élményét egy rőt bundással történt nulladik típusú találkozásról! A cikk végén fotót is láthattok a kis ravaszdiról!
„Három éve történt, kora tavasszal.
Regina barátnőmmel elhatároztuk, hogy csapunk egy lányos hétvégét. Rá bíztam a szervezést, úgyhogy reggel még fogalmam se volt, hova megyünk. Mint hamarosan kiderült: Galyatető volt a cél. Megérkeztünk- tettünk egy rövid sétát a környéken, majd megvacsoráztunk, aztán lazultunk egy picit a pezsgőfürdőben. Másnap reggel kipihenten, felfrissülve, lelkesen indultunk el a kék jelzésen- kanyargós utakon, csodaszép tájakon vezetett utunk. A kirándulás utolsó szakaszánál (az én javaslatomra) Mátraháza helyett Lajosháza felé vettük az irányt -ami a prospektus szerint picivel hosszabb, ám sokkal szebb és kényelmesebb szakasz. Nem mondhatom, hogy ez volt éltem legjobb döntése: kikötöttünk a semmi közepén. Csupán egy tábla állt ott: kisvasút megállója, valamint egy üres ház. Regina felkiáltott:
-Odanézz, Verus!
-Jé, egy róka! – és már indultam is felé, hogy megsimogassam.
-Nehogy hozzá érj, lehet, hogy veszett!- hívta fel barátnőm a figyelmemet.
Míg morfondíroztam magamban, hogy megkockáztassam-e a közelebbi ismerkedést a rókával, Regina kedvesen próbálta elfelé terelgetni: legyezgette a táskájával „hess, hess”, de az csak egyre közeledett.
-Verus, csinálj már valamit, kergesd el!
Mi a fenét csináljak? Nincs nálam semmi, csak egy hátizsák…
Győzött a józan ész meg a hirtelen ötlet: elkezdtem futni felé és metál-ordítást produkálva:
-VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!- mire az állat ijedten iszkolt be a bokrok közé.
Elindultunk tovább a sínek mentén, a remélt következő megálló felé (ezúttal Regina iránymutatása után), közben hátra-hátra tekintettünk, hogy nem követ-e a róka.
Nem jött.
(Pedig én úgy megsimogattam volna!:))”
/Dodek Veronika/
[divider style=”solid” top=”20″ bottom=”20″]
Egy kis hasznos infó tőlünk rókáktól hasonló helyzetekre:
Ha esetleg máskor is kereszteznétek egy négylábú pajtásunk útját az erdőben és ő meglepően barátságosnak, kíváncsinak tűnik, sőt! még el is indulna felétek, ne ijedjetek meg, hogy [tooltip text=”veszett” gravity=”w”]A betegség heveny lefolyású, azaz a tünetek megjelenését követően gyorsan lezajlik és általában a megbetegedett állat elpusztulásához vezet. A vírus agyvelőgyulladást okoz, ennek megfelelően a legtöbb esetben valamilyen idegrendszeri tünet kialakul a beteg állatban. A megbetegedett állat viselkedése alapján a veszettség ún. „dühöngő” és „csendes” formáját különböztetik meg. A dühöngő forma esetében három fázis különíthető el. Először a viselkedés megváltozása figyelhető meg: az állat félénk, tompult, étvágya változó, hangja rekedtté válik, és esetleg nyálzik. A dühöngési szakaszban fokozott ingerlékenység alakul ki, ilyenkor az állat támadásra hajlamos. Nyelési nehézségek alakulnak ki (az állat a nyelés fájdalmassága miatt nem képes inni, innen ered a víziszony elnevezés), majd idegbénulás miatt az állat nem tud nyelni, tekintete kancsal, állkapcsa lóg, nyála csorog. A végső, bénulásos szakaszban a törzs és a végtag izmai is megbénulnak, aminek következtében az állat elerőtlenedve elfekszik és néhány napon belül elhullik. A csendes veszettség esetében elmaradnak a dühöngési tünetek és a támadó magatartás, a viselkedés megváltozására utaló tünetek közvetlenül a bénulásba mennek át. Vadállatok esetében általánosságban elmondható, hogy a legfőbb tünet az embertől való ösztönös félelem elmaradása („megszelídül az állat”), ezért nem menekülnek el az ember elől, és a fajra, illetve az adott faj egészséges egyedére nem jellemző viselkedési formákat mutatnak (az őz kerítésnek rohan, a róka megtámadja akár a nagytestű háziállatokat is stb.).[/tooltip] a róka és bántani akar benneteket!
Valószínűleg egyik sem történne meg! Talán egy kis ételt akar lopni tőletek, vagy csak kíváncsi. Sajnos ma már a kétlábúak életterének egyre nagyobb kiterjedése miatt nagyon összemosódtak a határok és kénytelenek vagyunk mi rókák is garázdálkodni egy kis betevőért mások portáján, háza táján, vagy lopni, kunyerálni turistáktól. Továbbá vannak sajnos olyan vadon élő rőt bundások, akik a helyi erdei panzió, vadászház személyzetétől kapnak rendszeresen ételt, így odaszoknak az emberek közé és már kevésbé félnek tőlük. Ezért egészen bátran megközelítik a turistákat egy kis lopott falat reményében.
Nyugodtan csörögjetek, csattogjatok, kiabáljatok, dobbantsatok a róka felé, hogy féljen tőletek és iszkoljon vissza a bozótosba, mert az a lehető legrosszabb dolog, ha egy rőt bundás megszokja, hogy kaphat élelmet az emberektől és nem kell félni tőlük!
Ha valójában mégis veszett az állat, akkor a gyanúsan szelíd viselkedésén túl érezhető, látható, hogy az állattal valami nem stimmel és furán viselkedik. Ebben az esetben nektek kell eliszkolni amilyen gyorsan és messzire csak lehet és jelezni a helyi vadőr felé a veszett állatot.
Semmilyen esetben NE próbáljatok megsimogatni, hozzányúlni, etetni vadon élő, számotokra ismeretlen rókákat!
Köszönjük a rókasztorit Veronikának!
Küldjetek ti is bármilyen hasonló történetet, nagyon szívesen fogadunk minden rókás sztorit! Erről itt infó.
Ő pedig a kíváncsi rőt bundás, aki meglepte Veronikáékat:
[fblike]
