Elfogtunk egy újabb rókasztorit! Kovács Csaba küldte be nekünk a fotókkal és videóval dokumentált történetet, amiben feltárja, hogyan érte el hosszas és töretlen munkával, hogy egy vadonélő kölyök róka elnyerje a bizalmát és engedje, ahogy Csaba a kezéből etesse.
Mielőtt tovább mennénk a történetre, azért azt szeretnénk leszögezni, hogy senki ne csinálja ugyanezt Csaba után, pláne ne az első rókás találkozás után!! Csaba nagyon hosszas, kitartó munkával látogatta a négylábút és így alakult ki egy bizalmi kötelék kettőjük között. De amint a videón láthatjátok még így sem tenyérből eteti a kis rókát. Ugyanis ennek vannak veszélyei! Nem kell veszettnek lenni a rőt bundásnak ahhoz, hogy egy kisebb harapás esetén is a nyálban lévő baktériumok fertőzéseket és komolyabb sérüléseket okozzanak. Természetesen ebben a történetben egy nagyon felkészült és körültekintő Kétlábúról van szó, így élvezzétek az ő igazi nulladik típusú találkozását a kis kölyök róka komával!
A videó után pedig láthattok néhány „Így készült” című werkfotót!
„Sziasztok!
Nem tudom, hogy kiből mit vált ki a videó! Van aki fél a rókáktól, mert „A róka az veszett”! Azt sem ajánlom, hogy gyakorlatlan ember (főleg gyerek) kipróbálja a kézből etetést. Lehet érvelni ellene, mert nem kell megszelídíteni, mert akkor „a vadász könnyebben lelövi”, „nem fog vadászni”, „oda fog menni mindenkihez” és persze mellette is egy kicsit, mert a puska sajnos messziről is öl, ösztönösen vadászik, mindenre figyel ami mozog, ez annyi, mintha találna pár falatot, amiért nem kell harcolnia. Annyira nem megy mindenkihez, hogy amikor a párom autójával mentünk, amit nem ismernek nem jöttek elő! Talán ennek a tündéri kölyöknek a viselkedése megmutatja, hogy nem kell rögtön fára mászni, és kövekkel dobálni egy rókát, ha a szokottnál kicsit közelebb merészkedik. Tudom, veszélyes dolog, tűhegyesek azok a fogak, de egy macska is megkaphat akaratlanul.
Egy biztos! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elnyertem a bizalmát!„
– Csaba
Itt pedig a kis fürge róka lábak:
Köszönjük Csaba a szuper tartalmas rókasztorit és várjuk a Bravectóval kezelt rókákról a következő történetet!
Így készült!
„Egy-egy kép elkészítése több órás, néha több napos előkészületet igényel. Léprecsalni az alanyt, megfigyelni, hogyan mozog, viselkedik az adott napszakban, anélkül, hogy megzavarnánk. Aztán megváltozik az időjárás, a szélirány, a holdállás, vagy a bánat tudja mi, és kezdhetjük előről…”
– Csaba
Itt pedig a werkfotók az előkészületekről, amiket máris megtorpedóz a kis kíváncsi bundás:
Ne felejtsétek!!
Mi, rókák valójában inkább csodálnivaló lények, mint félnivalóak vagyunk, de csak ésszel csodáljatok minket, messziről, és sose nyúljatok hozzánk, vagy más vadállathoz az erdőben! Akkor se, ha egy kölykünket találjátok meg, aki cukinak tűnik vagy egyedül van – a mamája valószínűleg hamarosan visszatér hozzá, de elhagyhatja a kölykeit, ha emberszagot érez rajtuk. Hazavinni meg pláne ne vigyetek minket, mert szétverjük a lakást és hamar rájöttök, hogy vadállatot nem lehet otthon tartani.
– Rókavilág.hu
Osszátok meg, ha tetszett nektek is! [fblike]