A győriek egy nem mindennapi esettel találkozhattak egy napsütéses márciusi napon, aminek a főszereplője egy rőt bundás volt.

A Dunakapu téri mélygarázs tetejére mászott fel a róka és erre lettek figyelmesek a járókelők. Ide viszonylag könnyen feljuthatott a négylábú a tető íves kialakításának köszönhetően, mint ahogy a fotón láthatjátok is.

A róka, aki a győri mélygarázs tetején kötött ki - Rókavilág.hu

Sokan értetlenül álltak az eset előtt és úgy vélték, hogy a róka csak sütkérezni ment fel a napsütötte tetőre. Szerencsére hamar hívták a helyi állatmentőket, akik pedig segítséget kértek a Budapesti Állatmentő Szolgálattól, ugyanis ők már gyakorlottak a rókamentésben, korábban már írtunk is erről.

Némi szervezést követően, a győri állatmentőknek sikerült becsapdázni a rókát a helyi rendőrség segítségével, akik rendkívül aggódtak a négylábúért és nagyon segítőkészek voltak!

A nap végére már az Állatmentő Seregnél volt Patrik, a róka és azonnal vitték is az Exopet állatorvosi rendelőbe. Szerencsére semmilyen idegrendszeri betegsége nem volt, viszont nagyon rossz állapotban volt a rengeteg kullancs miatt, melyek szinte páncélként borították egész testét és a sok vérveszteség miatt nagyon le volt gyengülve. Sajnos nagy valószínűséggel a négylábú bundás barátunk meghalni ment fel a tetőre.

Szerencsére a laborvizsgálatok eredménye negatív lett szopornyicára, amiért mindenki nagyon drukkolt, mert különben Patrik sorsa megpecsételődött volna. A további vizsgálatok során kiderült, hogy 1-2 év körüli kan rókáról van szó, akinek a vére vashiányos, így erre is kapott kezelést. Lábadozása során nagyon jó étvágya volt és gyakran megmutatta fogait az etető kétlábúaknak! Hízott és megerősödött, ami elengedhetetlen a rehabilitációjához és a szabadon engedéséhez.

Viselkedése igen vad, ami nagyon jó jel, ugyanis amint felgyógyul Patrik, mehet is vissza a természetbe!

Követjük a történetét és megírjuk a továbbiakat! Folyt. köv.. FREE Patrik!

[fblike]

via Állatmentő Sereg